Profi pókeresnek áll a showderklubos Kiss Ádám
Kiss Ádám semmit sem bíz a véletlenre: kőkeményen készül az augusztusi versenyre, ahol 11 millió forint lesz az összdíjazás a Tropicana Casinóban
Nem könnyű Kiss Ádámot leblokkolni, a dumagép kamerák nélkül is szórja a poénokat. Most viszont mindenkinek megvan a lehetősége, hogy némaságba kergesse a Showderklub sztárját. Kiss Ádám is benevezett ugyanis az Everest Poker Magyar Kupa augusztusi versenyére, ahol akár egyetlen forint nélkül is be lehet jutni az 50 ezer dollár, vagyis 11 millió forint összdíjazású döntőre.
![]() |
A humorista az internetes póker közben is kalapot és napszemüveget visel |
A tehetséges amatőr kártyások felkarolását immár évek óta zászlajára tűző Everest Poker a nyáron indítja útjára a Magyar Kupa versenysorozatot. Rengeteg ingyenes előselejtezőből, alacsonytétű szatellitről, közvetlen bejutást garantáló kvalifikációs versenyről, valamint pontversenyekről lehet az Everest internetes pókerasztalai mellől kivívni a továbbjutást az augusztusi élő döntőbe, ahová feltehetően tényleg csak a legjobbak kerülnek be.
A fődíj Kiss Ádám fantáziáját is beindította, aki annyira elsajátította a pókerérzést, hogy még otthon, a netes játék alatt is kalapban és napszemüvegben blöfföl. A kezdetekről azt meséli, hogy a haverjaival egy dögmeleg nyári napon kitalálták, játszanak egy partit. Zseton híján kis- és nagytányérokban ment a játék. - Emelek ezerrel – mondta Ádám haverja, mire a dumagép visszahívott két jénait…
- Szinte mindenki baráti társaságban kezdi a pókert, ez is mutatja, hogy ez a játék több mint agytorna vagy remek pénznyerési lehetőség – mondta Gárdos Dániel, az Everest Poker magyarországi képviselője. - A legtöbb játékosnak megvan az eredeti társasága, akikkel élőben játszik néha. Egy-egy szombaton összeülnek sör vagy bor mellett, és a szórakozás kedvéért osztják a lapokat.
A szervezők szerint Kiss Ádám részvétele az Everest Poker Magyar Kupán éppen ezt a baráti légkört, a játékhoz kapcsolódó szórakozást hozza be egy profin lebonyolított, komoly tétért vívott versenybe.
Kiss Ádámot az indulók „answear” játékosnév alatt ismerhetik meg az internetes asztaloknál. Jobb lesz vigyázni vele, mert büszke arra, hogy kezdő százdolláros keretét úgy sikerült jelentősen növelnie, hogy még asztalhoz sem ült. Egyszerűen felvitte akaraterejével a dollár árfolyamát…
Élő játékból is van már tapasztalata. Korda Gyuri bácsi termébenl egyszer a pornóproducer Kovi mellett tologatta a zsetonokat. Egy leosztásnál kézbe kapott 8-as párt dobott el a többiek agresszív emelése miatt. Erre a flopon lejött a maradék két 8-as. Olyan arcot vágott, hogy még Kovi is észrevette, és kérdezte, mi történt. Ádám csak annyit felelt: olyat sz..tam, hogy olyat te nem rendezel!
» Címkék:
Hozzászólások (4)
-
Hát igen, aki nem szeret dolgozni, vagy éppen nem ért túl sok mindenhez az életben (lsd. Majka) az elkezd manapság pókerezni. Ez olyan, mint a magyar "celeb" hölgyek, akik kivétel nélkül azért az 1-2 millióért előbb vagy utóbb úgyis levetkőznek a nyuszis magazinnak. Legrövidebb és legegyszerűbbnek vélt pénzkeresési technikák. "nem szerencsejáték"? Tehát magyarán nem lehet vele veszíteni, mindeki nyer, a pénzemnél vagyok mindig. Basszus rohanok a bankba és veszem ki a pénzem, sőt eladom a vállalkozásamot, mert abban több ezek szerint a szerencse faktor. Jöhet a póker, gazdag leszek én is.
-
Skyrider! Köszönjük az idióta hozzászólásodat! Ha egy kicsit is értenél hozzá tudnád, hogy a póker nem szerencsejáték!
Ja és egy jobb pókeros 1 hónap alatt többet adózik mint Te 1év alatt....szerencsétlen...
Hummer Club
Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!
Welcome to Miami
A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is
Fóti President
Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.


Két külön dologról beszéltek. Az, hogy nem szerencsejáték a póker, még nem jelenti azt, hogy mindenki nyer. Egyszerűen csak a jobb játékos. A sakk sem szerencsejáték, de ha leülsz mondjuk Lékó Péterrel pénzben játszani, elveszted a gatyádat is. Így van a pókerben is: ha Bélabácsival vagy Tóth Ricsivel pénzben játszol, garantálom, hogy mindenedet elveszíted. S ez éppen azért van, mert nem szerencsejáték.