Nyomuk sincs a berlini EPT-rablóknak
Még mindg rengeteg a tisztázatlan szál az egy héttel ezelőtti rablással kapcsolatban
Múlt szombaton a pókervilág általános elképedésére fegyveresek támadták meg a berlini EPT-versenyt, akik a nyereményt szerették volna elvinni. A hírek szerint végül 200-250 ezer euróval, vagyis 53-66 millió forintot raboltak a géppisztolyos elkövetők, akiknek pontosan számát a mai napig nem tudták megállapítani: a rendőrök szerint négyen vagy öten lehettek.
Ha már a zsaruknál tartunk. Kezdetben nagy elánnal vetették bele magukat a nyomozásba, ujjlenyomatokról, DNS-mintákról és biztonsági kamerás felvételekről beszéltek, ám mára kiderült: csak a sötétben tapogatóznak, semmivel sem jutottak előrébb a nyomozásban. Egyre inkább a Grand Hyatt Hotel biztonsági szolgálatára kenik az egészet, akik szerintük nem voltak eléggé képzettek, és nem viseltek fegyvert. Könnyű kifogásokat találni, az ő feladatuk egyébként sem az lenne, hogy megmondják, ki mennyire jó biztonsági őr, hanem az, hogyha megtörténik egy bűncselekmény, akkor elkapják a tettest. És ezzel nem a szervezőket védjük, már csak azért sem, mert a játékosok is alaposan kivoltak rájuk. Nem elég, hogy nem biztosították a testi épségüket, alig egy órával a fegyveres rablás után már újra kártyaasztalhoz kényszerítették őket.
- Elképesztő, hogy mit vártak el tőlünk a szervezők. Fegyvert fogtak ránk, kiraboltak minket, és egy órával később már játszanunk. Ki lett volna képes folytatni a munkáját, ha nem sokkal korábban fegyvert szegeznek rá? - mérgelődött Kevin MacPhee. Pedig ő aztán igazán megbékélhetett volna, hiszen ő nyerte meg végül az egész versenyt, s az 1 millió eurós, azaz 267 millió forintos fődíjat.
Nézd meg, hogy harcolt egy biztonsági őr a rablókkal!
Hummer Club
Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!
Welcome to Miami
A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is
Fóti President
Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.
