Majdnem hajléktalan lett, most félmilliárdot nyert
Másfél milliárd forintot szórt el két év alatt Mizrachi. Nagy bajban volt, csaknem hajléktalan lett, ám a WSOP-n nagyon sok pénzt nyert, újra egyenesbe jött az élete
Igazi hollywoodi történet kerekedett ki Michael Mizrachi vesszőfutásából. Pedig sokáig úgy tűnt, nemhogy happy enddel nem végződik a profi pókeres sztorija, de végül még hajléktalanként is végzi.
![]() |
| Mizrachi élete újra helyre került |
Merthogy a jó Mizrachi nagyon nagy mínuszban volt egészen mostanáig, úgy is mondhatnánk, mindenét eljátszotta. Pedig az amerikai legényke nem keresett rosszul 2008-ig: élő versenyen 7 millió dollárt, vagyis 1,5 milliárd forintot keresett. Azonban elég rosszul osztotta be, magyarán mindet elverte. Sőt, egy kicsivel többet is, 450 ezer dolláros, vagy csaknem 100 milliós tartozást halmozott fel, s már úgy nézett ki, hogy elveszik a házát is, és utcára kerül, amikor kölcsönpénzből beült a WSOP-re, és megcsinálta a szerencséjét.
Merthogy három viadalon is fizetős helyre ért, konkrétan a nagyversenyen, a 10 ezer dollár, azaz 2,2 millió forint nevezési díjú No Limit Texas Hold’men is döntő asztalra került. Ez pedig már önmagában 811 ezer dolláros, vagyis 181 millió forintos nyereményt jelent neki – a finálét majd novemberben rendezik.
A legnagyobbat azonban az 50 ezer dollár nevezésű Players Championshipen szakította, amelyet konkrétan meg is nyert, így a WSOP-n összesen 1,7 millió dollárt, azaz 380 millió forintot keresett – ehhez jön majd még hozzá novemberben a minimum 181 millió.
Nem semmi kereset másfél hónap alatt. Lesz mit újra elszórni…
» Címkék:
Hozzászólások (2)
-
Te pedig de írígy vagy!
-
De vagány vagy, veregessem beléd XD
Hummer Club
Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!
Welcome to Miami
A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is
Fóti President
Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.

