Királynői nyaralás Las Vegasban
Pókerezés helyett inkább csak a napozás és a kirándulás jutott Polgár Krisztának és Freire Szilvinek idén Las Vegasban
![]() |
| Kriszta hamar kiesett a pókerversenyről, így volt ideje napozni a vegasi kánikulában |
Szórakozással egybekötött pókerversenyen játszott Polgár Kriszta és Freire Szilvi a múlt héten, mégpedig a kaszinók fellegvárában, Las Vegasban. A két szépségkirálynő a World Series of Poker Main Eventjére érkezett a szerencsejáték fővárosába, ahol azonban Fortuna sajnos már az első napokban elpártolt tőlük. A pókeres lányok azonban egy percig sem szomorkodtak, azonnal feltalálták magukat Las Vegasban, ahol több mint két hétig szórakoztak.
| Kriszta összebarátkozott Daniel Negreanuval is |
- Szilvi korábban kiutazott mint én, s már alig várta, hogy megérkezzek én is. Nem először jártam Vegasban, viszont még mindig nagyon izgatottan várom, hogy megérkezzek. Sajnos elég hamar kiestünk a WSOP főversenyén, én az első, Szilvi pedig a második nap búcsúzott. Nagy kedvencemmel, a PokerStars kanadai profijával, Daniel Negreanuval azonban annyira jó barátságot kötöttünk, hogy szinte mindenhova együtt mentünk a kiesésünk után. Közösen fedeztük fel a várost, nagyon jó kis csapattá verbuválódtunk - kezdte az élménybeszámolóját Kriszta.
- Igaz, bosszant kicsit, hogy ilyen hamar búcsúznunk kellett a versenytől, de nem sokáig szomorkodtunk, hiszen szuper jól éreztük magunkat. Csodás volt az idő, sokat napoztunk és kirándultunk. Voltunk karaoke bárban is, és megnéztük az Operaház fantomját, ami fantasztikus volt. Időközben kijött hozzánk egy nagyon jó barátnőm is, úgyhogy igazi csajos nyaralásunk volt.
» Címkék:
Hozzászólások (14)
-
belantis, én vagyok az egyik az általad inpotesnek nevezett 5-ből! :) Megsúgom, van nőm, és nincs szükségem ilyen bérribizlikre. Amúgy, nem rossz buxák, de hát ilyenek kellenek a gazdag araboknak, meg a tehetős nyugati pénzembereknek, nem pedig a 3000-ért pippantó szabolcsi rétinégerek. Amúgy meg mint az előttem bölcsen szóló kommentelők megjegyezték, a pókerhez nem szépség kell.... az elég az ő terepükre a különboző szépségversenyekre. Mindkettő ott futott be, ami emeli a dubaji presztizst! :) És végül, én szoktam pókerezni online, és élőben is, pár tornát már megnyerte..... szerintem 10-ből 8-or megverném őket. A 2 zamek a szerencsés lapjárásuk lenne! :)
-
Ez kinek a pénzéből él ???
-
belantis!
Te meg valószinü,pont olyan ,,dolgos,,vagy mint ez a cicababa!
Én nö vagyok,de elitélem az összes c.....át!
Hummer Club
Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!
Welcome to Miami
A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is
Fóti President
Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.

