Pokermania.hu
 
 

Hírek

2010-10-18 18:43:43

Kifosztották Bécset a magyar pókeresek

Változik a világ: néhány száz évvel ezelőtt még Mátyás bús seregét nyögte Bécsnek büszke vára, most a pókereseink vették be az osztrák fővárost

Hirdetés

Elképesztő magyar sikert hozott a bécsi Chilipoker Deepstack Open: öt magyar pókeres jutott a döntő asztalra, s a legjobb öt között is ott volt négy! Ezek után nem meglepetés, hogy a végső győzelmet is egy honfitársunk szerezte meg, nevezetesen Kármán Márió.

 

Kármán Márió nyerte a versenyt

A versenyen összesen 505-en próbáltak szerencsét, közülük 70 magyar, akiket a remek lehetőség mellett a rövid távolság is vonzott az osztrák fővárosba. Hihetetlen, de a 252.500 eurós összdíjazás több mint felét, 137.275 eurót a magyar indulók tették zsebre.

 

A legjobb négy közé három magyar, Tóth "Totya" László, Kármán Márió és Tóth "Szusza84" János jutott be, az összképet egyedül az olasz Dalessio Rosario "csúfította el".

 

A három közé végül a korábban toronymagasan vezető Szusza nem került be, őt druszája, Tóth László ejtette ki. Szusza shortstackként mondott all-int, amit Totya nagyon gyorsan elfogadott.

 

Szusza: {k-Hearts}{10-Diamonds}
Totya: {a-Spades}{q-Spades}

 

A {9-Clubs}{9-Diamonds}{10-Clubs} flop után még Szusza örülhetett, ám érkezett a {q-Hearts} turn, s a river {2-Clubs} azt jelentette, hogy Szusza negyedik helyen végzett, nyereménye pedig 14.880 euró, vagyis 4,1 millió forint lett.

 

Nem sokkal ezután Totya kivégzet az olaszt is. Előbb emelt egy kicsit, majd Rosario all-injét azonnal elfogadta.

 

Totya: {k-Spades}{q-Clubs}
Rosario: {3-Diamonds}{3-Clubs}

 

A boardra érkező {k-Diamonds}{10-Diamonds}{a-Hearts}{k-Clubs}{q-Clubs} azt jelentette, hogy Totya fullra erősödött, míg Rosario a harmadik helyen végzett, nyereménye 21.080 euró, vagyis 5,8 millió forint.

 

A magyar heads-up fél órán keresztül tartott Tóth László és Kármán Márió között. A mindent eldöntő partiban a kisvak Totya 500.000-ig emelt, Márió visszahívta 1.100.000-ig, Totya visszadurantott 2.900.000-ig, Márió vissza 6.000.000-ig, amire Totya válasza all-in volt, Márió callolt.

 

Totya: {a-Spades}{j-Spades}
Márió: {k-Clubs}{k-Hearts}

 

A boardra {8-Diamonds}{k-Spades}{8-Hearts}{2-Diamonds}{7-Clubs} érkezett, ami azt jelentette, hogy Kármán Márió fullal lett a Chilipoker Deepstack Open bajnoka! Nyereménye 50.405 euró, vagyis 14 millió forint, míg a második Tóth László 30.180 eurót, azaz 8,3 millió forintot tehetett zsebre.

» Megosztás



Hozzászólások (2)

  •  asperatus  2010-10-19 10:25:54 #2
    Ha már idézget a szerző, mert olyan kultúrlénynek akar tűnni, akkor: hadát, nem seregét. XD

  •  pittabá  2010-10-18 22:34:18 #1
    akárhogy nézem, a király pár mellé valóban jött kér nyolcas és az valóban 2 pár, DE jött egy harmadik király is! Azt pedig full!

 

Four Kings Poker

Four Kings Poker

Csinos, félmeztelen lányokkal magad körül szeretnél pókerezni, akkor itt a helyed!


Hummer Club

Hummer Club

Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!


Welcome to Miami

Welcome to Miami

A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is


Fóti President

Fóti President

Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.