Pokermania.hu
 
 

Hírek

2010-05-19 11:04:04

Ki lesz az első magyar pókeres szépségkirálynő?

Tavasszal megrendezték az első magyar pókerbált, hamarosan pedig jön az első magyar pókeres szépségverseny. Hogy a mi közös a két eseményben: hát Trembeczki Joe!

Hirdetés
Dammak Jázmin (balról), Freire Szilvia és Polgár Kriszta már volt szépségkirálynő, s remekül pókereznek is

Dammak Jázmin (balról), Freire Szilvia és Polgár Kriszta

már voltak szépségkirálynők, s remekül pókereznek is

 

Bár szeretne, ő még messze nem olyan ismert a kártyaasztalok mellett, mint Bélabácsi, Tóth Ricsi vagy éppen Koroknai András, ugyanakkor feltett szándéka, hogy az lesz. Ha nem is játékosként (bár ott is szeretne, de egyéni rekordját, a 25+2 ezres versenyen elért 3. helyet, illetve az azzal járó 312 ezer forintot nem lehet egy lapon emlegetni az „ászok” nyereményeivel), de póker event szervezőként mindenképp.

 

- Szerintem manapság már itthon is kezdenek ráébredni a pókeresek, hogy az összefogásban rejlik az erő  – véli a kártyamániás. – Egyre világosabb, hogy a póker széles körű elfogadásához, megértéséhez hallatni kell a "az ászoknak" is magukról, hallatnunk kell magunkról, ezt pedig elsősorban könnyen emészthető társadalmi eseményekkel lehet elérni.

 

Az persze nagy kérdés, mennyire vevő az új ötletekre a pókertársadalom.

 

Trembeczki Joe nagy álmokat dédelget
Trembeczki Joe nagy álmokat dédelget

- Alapvetően olyan eseményeket kínálok, amelyeket minden ember szeret. Enni, inni, táncolni, csinos hölgyeket bámulni kinek ne lenne ínyére? Azt gondolom, nem lesz nehéz rávenni a pókereseket, hogy idővel részt vegyenek ilyen alkalmakon. Szerintem itt is szükség van olyan eseményekre, amelyeken összegyűlnek a legjobbak, és elismerik a teljesítményüket, aztán ünnepelnek egy jót! A világ több pontján ez bevett szokás, nálunk még nem, de én azon leszek, hogy az legyen. Megteremtem, és azzá teszem – fogalmazott a kedvenc induló kezének a király párt tartó Trembeczki Joe.

 

Joe legújabb ötlete a Miss Poker 2010 fedőnevű verseny, ami- miként a nevéből is kiderül -, elsősorban nem a kártyaasztalnál, hanem a kifutón zajlik, méghozzá a Millenárison. Az augusztusi rendezvény a nagy szépségversenyekhez hasonló forgatókönyv szerint zajlik: a kiválasztástól az elődöntőkön át a nagydöntőig minden „terítékre kerül”, persze „pókeres nyelvre” szabva. Itt például nem kell amiatt aggódni, hogy a 13-as szerencsétlen szám!

 

De erről majd legközelebb...

» Megosztás



Hozzászólások (0)

  • Még senki sem szólt hozzá. Legyél te az első!
 

Four Kings Poker

Four Kings Poker

Csinos, félmeztelen lányokkal magad körül szeretnél pókerezni, akkor itt a helyed!


Hummer Club

Hummer Club

Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!


Welcome to Miami

Welcome to Miami

A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is


Fóti President

Fóti President

Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.