Szexi joghallgató lett a legszebb pókeres hölgy az országban
Kövecses Petra győzelméhez nem férhetett kétség, a zsűri egyöntetűen őt találta a legszebb pókeres hölgynek
![]() |
| Igazán volt kikből válogatni a zsűrinek, 12 szexi hölgy jutott be a döntőbe |
Egy gyönyörű vidéki lány, Kövecses Petra nyerte az első Póker Queen Hungary-választást, így nemsokára ő utazhat egy hétre Las Vegasba. A versenyre olyan szépségek jelentkezését várták a szervezők, akik már tudnak játszani, de az sem volt kizáró körülmény, ha eddig még csak kedvesük öléből figyelték a lapjárást, vagy csak tévében láttak pókerasztalt.
![]() |
A királynő, Kövecses Petra, és udvarhölgyei: a második Kocsis Alexandra (balra) és a harmadik Bozorádi Linda |
A 23 éves Petra nemcsak szép, de okos is, hiszen mostani sikerei miatt sem akarja abbahagyni tanulmányait, Pécsen jogot tanul. Udvarhölgyei, Kocsis Alexandra és Bozorádi Linda sem vesztettek semmit a jelentkezéssel, gyémánt ékszerekkel és más értékes ajándékokkal távoztak.
– Szabadidős tevékenységemben nagy szerepe van a mozgásnak. Kilenc évig versenytáncoltam, úsztam, balettoztam; gyakran járok spinningre, aerobikra és futni. Sok időt töltök a barátommal, barátaimmal, illetve a családommal – mondta a Blikknek az első pókerkirálynő, aki Lady Gaga Pokerface című dalára foglalhatta el trónusán a helyét. Nagyon örült a fődíjnak, csak azon aggodalmaskodott, mi lesz, ha nem viheti szerelmét Las Vegasba. – Egyelőre nem tudom, vihetem-e a barátomat, hány személyre szól a nyeremény. Abban azonban biztos vagyok, hogy vele egészen biztosan jól érezném magam.
Nézd meg a videós beszámolót az eseményről!
» Címkék:
Hummer Club
Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!
Welcome to Miami
A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is
Fóti President
Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.


