Pokermania.hu
 
 

Hírek

2010-11-07 21:14:14

Az MSZP pókertörvénye hozta a bajt Kordáékra

Korda Györgyék nem tudtak róla, hogy a nevükkel fémjelzett pókerterem szabálytalanul működött volna

Hirdetés

Szinte egy időben csaptak le a hét végén a zsaruk két pókerklubra, illetve csak csaptak volna le, ugyanis míg a Korda Póker Klubban „zsugázás" közben ütöttek rajta a bent lévőkön, addig a másik célba vett, angyalföldi játékteremben már nem találtak senkit.

 

Korda György helyett felesége, Balázs Klári válaszolt kérdéseinkre.

 

                                           Ne húzzák fel Gyuri bácsit!

– Van valaki, akinek az az érdeke, hogy az összes pókerklubot tönkretegye, és csak a sajátját működtethesse nyereségesen. Egyszerűen ellehetetlenítették ezt az egészet, amikor az MSZP megszavazta a pókertörvényt, a jobboldal akkor nem támogatta ezt, most visszavonhatná, de nem teszi – mondta Balázs Klári.

 

Negyvennél több rendőr, tíz autó – így indult a BRFK éjszakai akciója. Az egyik célpont a Korda György énekes neve által fémjelzett óbudai pókerterem volt. Úgy tudjuk, a bevásárlóközpontban lévő kaszinót tiltott szerencsejáték szervezésének gyanúja miatt szállták meg. A vendégeket a személyzettel együtt a központ külső parkolójába terelték, ám a parkolót nem hagyhatta el senki, a nyomozók ott igazoltatták a pókerklub vendégeit, akik közül többen is felháborodtak az akció miatt. Több embert pedig kihallgattak a rendőrök.

 

Balázs Klári elmondta: ők nem tudnak arról, hogy szabálytalanul működött volna a Korda Györgyről elnevezett pókerklub, amit egyébként nem ők üzemeltetnek.

 

Az óbudai akcióval egy időben egy ismert angyalföldi játékteremre is le akartak csapni a zsaruk. Úgy tudjuk, csütörtökön még „felderítették a terepet" a Fiastyúk utcában, ahol javában folyt az éjszakai élet. Péntekre azonban megneszelhettek valamit, mert a rendőröket zárt ajtók fogadták. A tulajdonosok még a táblákat is leszedték a bejárat fölül, és megszűnt az internetes honlapjuk is.

 

A rendőrség azért razziázott, mert az idén szigorították a szerencsejáték-törvény pókerrel kapcsolatos szabályait. Ennek értelmében a kártyaterem működtetése szerencsejáték szervezésnek minősül, egy teremben legfeljebb 10 asztal lehet, és egy asztalnál maximum 10 ember játszhat, ráadásul azt is megszabják, hogy mekkora lehet a kezdő tét és a nevezési díj. Információink szerint ezeknél a pontoknál találtak szabálytalanságokat a nyomozók.

» Megosztás



Hozzászólások (8)

  •  gepard  2010-11-09 10:53:28 #8
    MUNKA NÉLKÜL ---MIIIIIILIT ELVER.MÁS A CSEKEIVEL KÍNLÓDIK. MERT MINDENT LEHET....ODAFENT.....NYALNI....

  •  gepard  2010-11-08 19:59:24 #7
    ADÓ CSALÁS AZ NEM METESITI A TŐRVÉNY. BÉRLETI DÍJ UTÁN IS FIZETNI KELL... HOCI ....NESZE....UTÁN NEM KELL....----

  •  palibácsi  2010-11-08 19:50:07 #6
    NÉZZE KORDA ÚR ÉN NEM AKAROM BÁNTANI CSAK EGY KÉRDÉSEM VAN SZÜKSÉGE VOLT MÉG ÖNNEK ERE ÉN NEM HISZEM !!ÉN KEDVELTEM ÖNÖKET MÁR NEM!!

 

Four Kings Poker

Four Kings Poker

Csinos, félmeztelen lányokkal magad körül szeretnél pókerezni, akkor itt a helyed!


Hummer Club

Hummer Club

Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!


Welcome to Miami

Welcome to Miami

A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is


Fóti President

Fóti President

Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.