Ellentámadás: 400 milliót követel a csaló pókeres!
Ali Tekintamgac ellentámadásba lendült: eddig ő volt a rosszfiú, most ő követel egy zsák pénzt
A francia bíróság jogosnak találta Ali Tekintamgac 1,5 millió eurós, vagyis 400 millió forintos követelését a Partouche Pokerrel szemben!
![]() |
| Csalóból hirtelen padúr lett |
Az első szakaszgyőzelem Tekintamgacé. Talán már mindenki az unalomig ismeri a sztorit, mi néhány szóban mégis felidézzük. A német színekben pókerező Tekintamgacot a Partouche Poker Tour cannes-i nagydöntőjének final table-éről kizárták, maűert bizonyítottnak látták, hogy csalt. Mégpedig úgy, hogy ellenfelei mögött ott állt egy netes blogger, aki különböző kézjelekkel a tudtára adta, milyen lap van a másiknál. A vádak szerint Tekintamgac így kerülhetett remek pozícióban a döntő asztalra, s így nyerhette meg nem sokkal korábban a WPT Barcelonát is.
Azóta sem nézik sehol jó szemmel, indulni nem hagyják semmilyen versenyen. Éppen ezért ellentámadásba lendült, és beperelte a Partouche Pokert. Az első tárgyalási nap pénteken volt, amikor is a bíró helyt adott Tekintamgac 1,5 millió eurós követelésének. Egyrészt 1,3 millió eurót kér azért, mert ennyi volt a PPT Cannes első díja, s bizony komoly esélye lett volna megszerezni azt, másrészt pedig pedig 200.000 eurót azért, mert lejáratták, és a földbe tiporták a hírnevét.
Hiába rendelkeznek a versenyszervezők több videós és fényképes felvétellel is, amelyen ugyanaz a férfi mutogat Tekintamgacnak az aktuális ellenfél mögül, ezt egyelőre nem vette figyelembe a bíróság.
Hozzászólások (2)
-
ez az, a hülye franciák intézményesítsék a kártyacsalásokat.
gratulálok nekik! :(
Hummer Club
Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!
Welcome to Miami
A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is
Fóti President
Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.


Egyébként a szervezők meg is érdemlik, hogy ráfizessenek, ugyanis az ő hibájuk, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. Nem véletlen, hogy minden valamire való nagyverseny döntő asztalánál kordont állítanak fel, ami a nézőket meggátolja, hogy olyan közel kerüljenek az asztalhoz, hogy láthassák a játékosok lapjait...
Ez a csávó meg egy igazi leleményes csaló. Ha már megbuktatták, legalább jól leveszi még a szervezőket is. A Francia bíróság meg tapsol hozzá. Szép.