4 milliót keresett pókeren a szépségkirálynő
Azt régóta tudjuk, hogy nem csak nagyon szép, de nagyon ügyes is Polgár Kriszta. A pókerasztalnál is megállja a helyét, most hétvégén például 17 ezer eurót nyert a Tropciana Casinóban
![]() |
| Kriszta (balra) és Szilvi gyakran a férfiakat is megszégyeníti |
A hazánkban megtartott rangos nemzetközi verseny, a People's Poker Tour első napján 212-en ültek asztalhoz. A világ minden pontjáról érkeztek a kártyajáték nagyjai, hogy harcba szálljanak a több mint 24 millió forintos fődíjért. A játék azonban nem várt meglepetést hozott: a Miss Earth Hungary 2008-as győztese bejátszotta magát a döntőbe, és végül 3 nap után az előkelő 4. helyen sikerült végeznie. Ezzel nem kevesebb mint 17 ezer eurót (4 millió forint) vághat zsebre. Nem véletlen a szereplése, hiszen korábbi kedvese személyében olyan remek tanítómestere volt egy darabig, mint Tóth Ricsi.
– Egy álmom vált valóra, hogy döntős asztalon játszhattam egy nemzetközi pókerversenyen. Ráadásul egyedüli nőként sikerült helytállnom a férfiak között. Már két éve pókerezem, de eddig ez a legnagyobb sikerem – mesélte a verseny után Kriszti, aki mellett barátnője, a szintén szépségkirálynő Freire Szilvia is elindult a versenyen, ám neki nem volt akkora szerencséje, mint Krisztának.
» Címkék:
Hozzászólások (4)
-
Ez a sok giccses szépségkirálynő... komolyan mondom lefárad az ember szeme ha rájuknéz. 2 vödör púder, 1 zsák szemfesték, fél liter hajfesték.
-
Medérdemli. Bárki elkezdheti, és lehet játszani!!
-
...szar lehet neked.
Hummer Club
Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!
Welcome to Miami
A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is
Fóti President
Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.

