4 milliárdra perelik Pamelát
Nem csak az elhagyott nők bosszúszomjasak, a pasikat sem kell félteni. Most Pamela Anderson is szembesült ezzel
Pamela Andersont beperelte egyik korábbi kedvese, Laurence Hallier, aki azt állítja: a szőkeség magánakciói 22,5 millió dollártól, vagyis 4 milliárd forinttól fosztották meg.
![]() |
| Pamelára kellemetlen percek várnak |
Laurence Hallier működteti azt a céget, amely a Las Vegas-i Panoráma-tornyokat építette. Még 2006-ban szerződött le az isteni Pamelával, s a megállapodásban rögzítették, hogy a Baywatch korábbi nyuszilányának megjelenési kötelezettségei vannak, amelyek népszerűsítik a Panoráma-tornyokat, ezért cserébe pedig tulajdonrészt kap. Hallier azt állítja feljelentésében, hogy Pamela – Leonardo DiCaprióval ellentétben, aki annyira hatékonyan promózta a komplexumot, hogy több mint 100 szobát adtak el neki köszönhetően – egyszerűen kámforrá vált, és kivonta magát a munka alól.
Hallier cége sikertelensége és az el nem adott szobák miatt Pamelát hibáztatja, és 22,5 millió dollárt követel tőle. A bombázó és a férfi között egyébként már folyik egy per. Akkor a szőke cicababa követelt egymilliót Halliertől, amiért nem kapta meg az ígért tulajdonrészt a tornyokban. Itt tegyen valaki igazságot...
» Címkék:
Hozzászólások (1)
-
Ha nem csinalta a promot, nem kapott tulajsonreszt. Mire fol a per es ellenper? Ez tiszta ugy.
Hummer Club
Egy régi poénnal csinálunk kedvet a klubhoz! Hogy miért járjunk a Hummer Clubba? Hámmer' jó!
Welcome to Miami
A Lurdy Házban negyven asztal várja a póker szerelmeseit. Itt találkozhatunk a legmagasabb pénzdíjakkal is
Fóti President
Aki nem világvárosi szuperkaszinóra vágyik, hanem egy hangulatos kis pókerteremre, az jól érzi itt magát.

